Kókuszdió, kókuszrost

A kókusz származása
A kókuszpálmák a világ egyik fő élelmiszer ellátói. A többi ilyen mértékben használt élelmiszerrel összehasonlítva, a kókusz (még) nem génmanipulált, és nem kezelik vegyszerrel.

A kókuszpálmákat jó minőségű termőtalajba ültetik, ezért nagy mennyiségeket tudnak betakarítani. Azonban néhány területnek olyan kitűnő táptalaja van, ami nemcsak a növény növekedéséhez szük¬séges tápanyagban gazdag, hanem olyan nyomelemekben is, amelyek a gondos előállítást követően majd a késztermékben is megtalálhatóak lesznek.

A történelem során a kókuszdió volt az őslakosok egyik alapélel¬miszere. A magbelet, vagy dióbelet kemény héj védi. Amikor a gyü¬mölcs még nem teljesen érett, a magbél vizes és zselés anyag, könnyű emészthetősége miatt kedvelik. 100 éve, amikor a hidrogénezés technikájának elterjedésével a lehetővé vált, hogy növényi olajakból szilárd zsiradékot állítsanak elő, a kókusz lett az új termék, a marga¬rin alapanyaga. A kókusz olaja jó és állandó minőségének valamint magas telített zsírsav tartalmának köszönhetően kiválóan megfelel erre a célra. Egészen a 1960-as évekig, amikor a szójabab népszerű¬sége megnőtt, a kókuszdió volt a világ vezető növényi olaj forrása.

A trópusi vidékeken élő emberek általában nem aggódnak sokat az ételeik elkészítése miatt, mert mindig vannak friss hozzávalók a kert¬ben, bokrokon, fákon, vagy beszerezhetők a helyi boltban, egész éven át. A gyümölcsöket csak időszakosan fogyasztják, a kókusz viszont egész évben érik.
A jó kókuszdióterméshez sok napfényre van szükség. Évente több mint 3000 óra trópusi napsütés szükséges a megfelelő minőségű terméshez.
Egyesek a pálmák gyümölcsét magnak, mások diónak hívják. Ez a könyv főleg a gyümölcs táplálkozás-egészségügyi oldalával fog¬lalkozik, nem pedig a termesztésével, ebből adódóan diónak nevez¬zük a termést.

A kókuszdió tulajdonképpen a pálmafa magja, ami meleg és ned¬ves helyen kicsírázik. A kókuszdió öt–tizenkét termést tartalmazó fürtökben fejlődik a fán. A virágzástól számítva öt-hat hónapot vesz igénybe, hogy az édes kókuszvízzel és zselével teli kókuszok megje¬lenjenek. Ez a legjobb időszak arra, hogy frissítő és energiával teli italt nyerjünk belőlük. Hogy ezt megtapasztaljuk, el kell mennünk a trópu¬sokra. Néhány területen megtalálható a kókusz zöld formában a héjá¬tól részben megfosztva és megformázva.
Trópusi országokban a boltosok gyakran felvágják a puha, zöld kókuszt, hogy szívószállal meg lehessen inni. Úgy vágják ki a kókuszt, hogy az egyik darabot kanálnak használva a zselét is ki lehessen szedni belőle.
A kókuszdió hat-hét hónap alatt eléri maximális méretét.
Az érés második felében a víz/hús arány a majdnem teljesen víz¬ről majdnem csak húsra változik. Az íz a hónapok elteltével az édes és ízletesről kesernyéssé változik. A héj folyamatosan erősödik.
Tizenkét-tizennégy hónap kell ahhoz, hogy a kókusz teljesen megérjen. Amikor megérett, leesik a földre és a héj sokszor magától szétnyílik.

A kókuszdióban ekkorra vastag, húsos fehér réteg keletkezik, és csak kis víz marad benne.
Nem könnyű feladat kinyitni egy ilyen szőrös, kemény héjú termést. Az emberek különböző, érdekes ötlettel próbálkoznak. Hogy hozzájus¬sanak a vízhez, egy lyukat fúrnak a héjon, de a hús elérése már nehéz¬kesebb. Az egyszerű diótörő túl kicsi ehhez az „óriás dióhoz”, ezért sokan kalapácsot, szalagfűrészt, baltát, vagy bármilyen más, a házban, vagy a kertben elérhető eszközt kipróbálnak. A kókusz „prof módon” történő felnyitására még nem született általánosan elterjedt meg¬oldás. Azonban még a legkeményebb diónak is van gyenge pontja. A kókusznak három „szeme” van, amelyek közül legalább egy puha, így egy hegyes eszköz, például egy csavarhúzó segítségével ki tudjuk szúrni és ezen keresztül ki tudjuk szívni a vizet.

A kókuszrost kókuszdió-hántolás mellékterméke.

Forrás: Harald W. Tietze: Fókuszban a kókusz